Bogár Norbert

Vállalatunk számos munkakörben és helyszínen várja a jelentkezőket.

Bemutatkozás

Tagvállalat

VIDEOTON Elektro-PLAST Kft.

Mióta dolgozik a Videotonnál?

2000.08.03.

Jelenlegi beosztása

kontrolling vezető

Neked munka, nekem: tanulás!

Még a főiskola ideje alatt informatikai technikusként kerültem a Videotonhoz 2000. augusztusában, majd egy hónap elteltével a fejlesztés alatt álló műanyag fröccsöntő üzem egyik logisztikusa lettem. Amikor 2001-ben megszereztem a mérnök informatikus diplomám már akkor az érdekelt, hogy egy vállalat miként tud gazdaságosan és hatékonyan működni illetve, hogyan tudja elérni a kitűzött stratégiai céljait. Ugyan 6 évet töltöttem az üzemben logisztikusként, de ezalatt az idő alatt is sokat gondolkoztam azon, hogyan tudnám magam még jobban továbbképezni gazdasági vonalon. Alapvetően tervező, elemző ugyanakkor folyamatosan fejlődni akaró személyiség vagyok, ezért 2004-ben elvégeztem Zalaegerszegen a pénzügy-számvitel szakot. Hasznosnak bizonyult a több éves kitartó tanulás, hiszen 2006-ban a Videoton által meghirdetett kontroller pozíciót már én tölthettem be. A sikeresen vett akadályok után sem akartam pihenni, 2015-ben mérlegképes könyvelői képesítést szereztem. A 2016-os kontrolling vezetővé válásomhoz nélkülözhetetlen tanfolyam elvégzésében a cég biztatott és anyagilag is támogatott. Számomra nagyon fontos volt, hogy a Videoton biztosította azt az előnyt, hogy tanulmányaim során szerves része lehettem a cég működésének így könnyedén átláthattam a folyamatokat. Az igény a fejődésre és a támogatói légkör segítettek abban, hogy elérhessem céljaimat.