A hűség érték – 131 munkatársunk lojalitását díjaztuk

2020.11.20.
2021.02.22.
A VIDEOTON iránti elköteleződés mindannyiunk számára érték, ugyanakkor a koronavírus korlátozások és a munkatársak egészségének megóvása érdekében 2020-ban rendhagyó módon kell köszöntenünk azokat a dolgozóinkat, akik 10 – 15 – 20 – 30 – 45 éve végzik munkájukat a Videotonban és annak elődeiben.

131 olyan évfordulós munkatársunknak mondtunk köszönetet a napokban, akik legalább egy vagy akár több évtizedet meghaladó kitartásukkal, lojalitásukkal és munkájukkal aktívan részt vállaltak abban, hogy a VIDEOTON mind Kaposvár, mind Marcali egyik legjelentősebb ipari vállalatává vált. Külön szeretnénk kiemelni azokat a kollégákat, akik már a VIDEOTON korszak előtt cégünknél dolgoztak Kaposváron és a VIDEOTON előtti átmeneti nehézségek ellenére is kitartottak.

A marcali telephelyünkön 12 éve egy maroknyi csapattal indult el az akkumulátor szerelés, mely mára közel 250 főnek biztosít megélhetést. Ebben az évben Marcaliban 11 munkatársunk részesült 10 éves törzsgárda elismerésben.

A jelenlegi különleges helyzetben a pénzjutalmon és az ügyvezetői köszöntő levélen felül oklevelet, évfordulós pólót valamint könyvet kaptak dolgozóink. Mi pedig nagyon büszkék vagyunk mind a 131 munkatársunkra, akik példát mutatnak a múlt és a jövő generációinak egyaránt!

10 éves munkaviszony után elismerésben részesülnek:Balogh Ádám, Balogh Ferenc, Bencs Zoltánné, Borsos Zoltán Krisztián, Cserván Valéria, Csirke Éva Zsuzsanna, Dani Mónika, Döme László, Endrédi Zsolt, Fazekas Gyöngyi, Fenyvesi Andrea, Forró Balázs, Gilitsch Róbert, Gulyás Ferenc, Gulyás Krisztina Veronika, Halász András, Harag Jánosné, Hartmann-né Nemes Anita, Hegedüs László, Herman Károly, Hock Bernadett, Hódosi Lilla, Horváth Máté, Istvánfi Krisztián János, Képiró László, Klapsz Ágnes, Komjáti Lóránt, Kubis Péter, Laczkó József, Lőke Ákos, Makai-Molnár Renáta, Mányó László, Maricsné Péter Liliána, Mártek Izabella, Marton-Németh György János, Móker Zsoltné, Molnár László, Molnár Lászlóné, Nagy Roland, Óvári Ferencné, Örvössy Péter, Poór Péter, Pulai Erika, Rinkóczi Zsanett, Sabján-Szabó Beáta Magdolna, Sipos Ervin, Sólyom Zsuzsanna, Szabó Jánosné, Szentpáli Péter István, Tánczos Katalin, Tánczos Tibor, Tóth Tamás Alajos, Bombosz Dimosztenisz, Csikós Krisztina, Fazekas István, Hegedüs József Lászlóné, Horváth Zsolt, Lőczi Ernő, Sánta Lászlóné, Tódor Mihály, Horváth Ádám, Laskai Viktória, Fejes Judit

15 éves munkaviszony után elismerésben részesülnek:Batári Renáta, Csordás Éva, Fekete Sándor, Hargitai Piroska, Hómann Tibor, Ilucza Katalin, Jármics Judit, Juhász Lajos Krisztián, Juhászné Fülöp Borbála, Kalamár Zoltán, Karácsony Éva Mária, Koróné Molnár Ildikó, Kozák Anita, Lajtos László István, Lakatos Istvánné, Magyar Kálmán László, Makker Sándorné, Matusa György Ferenc, Németh Krisztina, Rab Zoltán Sándor, Séta János, Simon Mária, Szabadosné Máté Zsuzsanna, Toronyi Bálint, Tóth Attila, Velczenbach József, Zsíros Erzsébet Roberta

20 éves munkaviszony után elismerésben részesülnek: Agócs Mónika Rita, Ágoston Roland Béla, Balogh Zsolt, Bek Szabina, Biró Gáborné, Bogár Norbert, Bózsa Béla, Bödő László, Budai Mónika, Csordás Hajnalka, Dede Sándor, Farkas László, Gelencsér Attila, Halász Mónika, Horváth Mariann, Jenis Józsefné, József Andrea, Kovács Istvánné, László Ferencné, Lincz Ferencné, Madarász József, Märcz József, Martinka Istvánné, Nagyné Mártek Kinga, Némethné Cservenák Edit, Neubauer Zoltán, Oszter-Nagy Andrea, Rigó Csaba Zsolt, Sütő Anita, Szabó Istvánné, Szijártó Péter, Toldi Árpád, Tóth Bernadett, Turi Zsuzsanna, Varga Andrea, Varga Péter, Vétek-Lukácsi Judit, Vilhelm Balázsné, Slemmer Szilvia

30 éves munkaviszony után elismerésben részesül: Körmendi Zsolt

45 éves munkaviszony után elismerésben részesül: Tóth Jenőné